A magyar kereskedelmi tengerészet a második világháborúban

(1941. május – 1943. május)

 Készítette: Bojtor Gyula

   A két világháború közötti magyar tengerhajózás vezető szervezete, az 1934-ben létrejött Duna-tengerhajózási Rt. Az első hajójukat még ebben az évben bocsátották vízre[1], míg a többi a 30-as évek folyamán készült el[2]. A hajók általában a Földközi-tenger kikötői és a Csepeli Szabadkikötő között bonyolítottak le forgalmat. A kitörő világháború hatására nem áll be változás, mivel a Duna mentén elterülő országok csak 1941-ben lépnek hadba, tehát eddig zavartalannak lehet tekinteni a hajózást. A helyzet Jugoszlávia megtámadása után változik meg[3]. Ezzel a lépéssel ugyan hivatalosan Magyarország még nem lépett be a világháborúba, de közel került hozzá[4].

   A DTRT hajói Jugoszlávia elfoglalása után is szállításokat folytattak a Dunán, a Debrecennek május 1-én kellett volna jelentkeznie Brailában, de csak május 6-án tudott Budapestről elindulni, csakúgy, mint a Tisza[5]. A DTRT 2 hajóját, az Ungvárt és a Kolozsvárt ebben az évben bocsátottak vízre[6].

   1941. június 22-én Németország megtámadta a Szovjetuniót, és ez új helyzetet teremtett, mivel a Duna és a Fekete-tenger fontos hadiszállítási útvonallá lépett elő. A németek kérvényezték, hogy a DTRT hajóit bérbe vehessék utánpótlás szállítására. Mivel mi csak pár nappal később léptünk be a háborúba, ezért ez csak egy magánjogi szerződés keretében történhetett meg, a magyar kormány hozzájárulásával[7] A szerződés időtartalma 1 év volt. A szerződésben a német kormány vállalta, hogy a hajókért bérleti díjat fizet, ha esetleg elpusztul a hajó, akkor kártérítést a társaságnak, illetve a személyzetnek (vagy hozzátartozóiknak), mégpedig a szokásos mérték kétszeresét. Egyébként az ilyen szerződéseket a nemzetközi jog nem tiltja, sőt a magyar hajók tengerjáró hajók nagy része angol és francia bérletben volt[8]. A bérlet az Ungvár, Kolozsvár, Budapest Kassa tengerjáró hajókat érintette.

   Most kell elmondanom azt, hogy a magyar folyamőrség miért nem kapcsolódott be a Fekete-tengeri hadműveletekbe. Ennek csak azaz oka, hogy a folyamőrség hajói nem voltak alkalmasak a tengeri hajózásra, túl kicsik voltak, ráadásul a fegyverzetük sem volt megfelelő a kíséretekhez. Ezen felül semmi keresnivalójuk nem volt ott. Tisztázzunk valamit. A DTRT hajói a német haditengerészet keretében vettek részt a hadműveletekben, magyar személyzetükkel, tehát nem a magyar honvédség hatáskörében voltak.

   Mielőtt rátérnék a bérbe vett hajók részvételére a háborúban, előtte kitérek a Szeged tevékenységére. A Szeged tengerjáróhajót nem adták bérbe, az továbbra is a DTRT rendelkezésére állt, a hajó továbbra is kereskedelmi forgalomba vett részt, Bulgária és Törökország kikötőit látogatta[9]. Általában Sulina vagy Constanza kikötőét látogatta, és Isztambult[10]. Egyébként itt Wampetich Ödön tengerészkapitány a főkonzulátus irodaigazgatója segítette a kereskedelmet[11]. A Szeged a kereskedelmi útjait 1944-ig tudta folytatni.

   A németek a Dunát, mint gyors utánpótlási útvonalat fel kívánták használni, ezért megkísérelték a Bécsből való szállítást, de az Ungvár Ofutaknál fennakadt egy zátonyon, ezért kénytelenek voltak erről lemondani, és a hajót a Fekete-tengerre küldeni[12].

   A bérbe vett hajókat természetesen igyekeztek felkészíteni a hadi szolgálatra. A parancsnoki híd deszkaborítást kapott, ún. szilánkfogót. A hajók 2 db 20 mm-es légvédelmi gépágyút kaptak, amit a hajók orrán és tatján helyeztek el, ezeknek viszont német legénysége volt[13]. Ezen felül a hajókra rendszeresítettek német fényszórókat, morze lámpát és mentőmellényeket. A fedélzetre került 1 német szikrász és jelzős, illetve 1 német rakmabiztos (supercargo), aki felügyelte a rakományt, ismerte annak származási helyét és útvonalát, uticélját[14]. De ezen felül a hajók magyar lobogók alatt haladtak és rajtuk a magyar tengeri jogszabályok voltak életben. Természetesen a Fekete-tengeren is megszervezték a konvoj rendszert. A katonai kíséretet a román és német haditengerészet biztosította, de volt, hogy légikíséretet is kaptak[15]. A kíséret feladata volt, hogy védelmezzék a szállítóhajókat, megtisztítsák az útvonalakat az aknáktól, illetve az aknamezőkön biztonságban átvezessék a konvojt. A német haditengerészet adta a felsőbb parancsnokságokat. A hadműveletek főparancsnoka a Fekete-tengeri admirális volt, a konvojok összeállításáért a Biztosító osztag és a kíséretfőnök felet, ezen felül a szállításállomásokon voltak összekötőtörzsek is[16].

   1941 november 6-án az Ungvár (Milassin Lajos par.) kifut Brailából, a hajó belsejében repülőbombákkal és benzinnel. Tulcseánál csatlakozik hozzá a Tisza (Holop Adolf par.). November 8-án éjjel indul el a konvoj teljes elsötétítéssel, az uticél Nikolajev volt. A konvoj parancsnoka Petzel korvettkapitány volt. A kíséretet 1 torpedóromboló, 4 dunai aknaszedő, 2 román gyorsnaszád és 2 repülőgép adta. Buges előtt az Ungvár hajóorra alatt robbant fel egy akna, majd ennek hatására a rövid időn belül a rakomány is felrobbant. 12 magyar tengerész, a hajó teljes legénysége oda veszett[17]. 1942. május 20-án avatják fel a csepeli Szabadkikötőben az Ungvár emlékművét, a Magyar Adria Egyesület pedig Vöröskereszt ágyalapítványt tett az Ungvár halottainak tiszteletére. Az elpusztult hajó pótlására a Budapestet rendelték a helyére.

   1942. március 20-án lejárt a bérleti szerződés, aminek megújításában a német fél érdekelt volt. A helyzet más volt, mint 1 évvel korábban, mert ekkor már szövetségesek voltunk és részt vettünk a háborúban. Ezért az új szerződést a Német Haditengerészet Főparancsnoksága (a birodalmi kincstár képviseletében) és a M. Kir. Honvédelmi Minisztérium (a m. kir. kincstár képviseletében) kötötte meg (május 22-én, Heszlényi József tábornok), majd november 18-án egy másik szerződés született a DTRT és a HM között, a hajók bérbeadásáról. Vagyis a szerződés szerint a HM bérli a hajókat a DTRT-től, de azokat továbbadja a német haditengerészetnek. Ezt a szerződést a DTRT elismerte[18]. A szerződés 1943. március 20-ig volt érvényes. A szerződés 4. pontja rendelkezik a M. Kir. Kincstár által fizetendő napi összegekről: a DTRT a Budapest után 310 pengő, a Tisza után 670 pengő, a Kassa után 750 pengő, a Kolozsvár után 760 pengő napi bérleti díjat kapott előre[19]. Egy esetleges tragédia esetén komoly kártérítés illette meg a személyzet családját[20]. Egyébként a szerződések értelmében a hajók továbbra is magyar lobogó alatt hajóztak.

   A szerződések miatti tárgyalások alatt a hajók továbbra is ellátták a feladatukat. Új helyzetet teremtett Szevasztopol elfoglalása (1942. július 1), mert ezzel megnőtt a hajóink által bejárható tengeri terület nagysága. A szállítások ezentúl kiterjedtek a Krím-félszigetre is. A szovjetek ennek ellenére igyekeztek megakadályozni az utánpótlást. A Budapest tengerjárót 1942. augusztusában Nyikolajevből jövet, majd szeptember 16-án Balaklava előtt sikertelen torpedótámadás érte[21]. Szeptember 17-én a Budapest és a Kassa Balaklavából indult tovább, de 18-án légitámadás érte őket az Azovi tengeren. A sérülések és a légitámadás miatt kénytelenek voltak visszavonulni Szevasztopolba[22]. Szeptember 21-én futottak be Mariupolba, majd  Jejszkbe. A 2 kikötő között ingázó forgalmat bonyolítottak le[23]. A jég miatt november 12-én a Kassa, majd 14-én a Budapest is Brailába indult vissza téli pihenőre[24].

   Az 1943. év rosszul kezdődött. Január 22-én a Kolozsvárt a szulinai révnél egy szovjet repülőgép megtorpedózta. A hajófarba csapódó torpedó megsemmisítette a gépházat, megölve az ott lévőket. Bár a hajó nem süllyedt el, de kiégett[25]. A hajót felvontatták Budapestre. Május 30-án avatják fel a halottak emléktábláját. 1943-ban létrehozták a tengerhajózási birodalmi biztosi hivatalt[26]. A szerződés ismét megújításra szorult, de a német állam helyett a szerződéseket átveszi a Schiffahrt G. m. b. H. – Mannsahafesannahme, amely nemcsak magyar, hanem román és bulgár hajókat is bérbe vett[27]. A társaság székhelye Nyikolajev lett. A hajók feladata ennek ellenére nem változott, továbbra is főleg a Krím-félszigetre szállítottak utánpótlást. Április 14-én meghalt a Szeged parancsnoka Földesi Károly tengerészkapitány.

   Annak ellenére, hogy a magyar hajók veszély rakományokat szállítottak[28] remekül oldották meg a feladatukat. Nagyszerűen együtt tudtak működni német és román haditengerészettel, és sikerült legyőzniük a nehézségeket, amiket a háború támasztott eléjük.

                                  Felhasznált irodalom

• Juba Ferenc: A Magyar tengerészet a második világháborúban

Magyar sors 1944-1957 Dokumentum gyűjtemény III. kötet

Kaposvár 1993

• Dezsényi Miklós – Hernády Ferenc: A magyar hajózás története

Műszaki Könyvkiadó Budapest 1967

• Zsembery Gyula: A Duna-tengerhajózás története

Budapest 1951

• Kádár Ferenc: A magyar tengeri kereskedelemi hajózás története

Gépipari Tudományos Egyesület 1975

• Magyar Hajózásért Egyesület honlapja: www.hajocsavar.hu (itt meg lehet tekinteni a dolgozatban említett hajók pontos műszaki adatait.
• Navigare magazin honlapja: www.magazin.navigare.hu /mate.shtml (itt megtalálható az 1942-es szerződés magyar nyelvű szövege).