A megalakuló Osztrák-Magyar Monarchia tengerpartján élőknek már évszázados tapasztalata volt a hajózásban, a tengeri halászatban. A horvát, olasz, szlovén, szerb, montenegrói és egyéb nemzetiségű hajóscsaládok- és dinasztiák nem csak a part menti, de hosszújáratú vitorláshajózásban is megjelentek, s részt vettek a kereskedelem élénkítésében.

A nemzetközi változások ebben a térségben is az európai háttér menüben vázoltakhoz hasonlóan hatottak, a század elején még virágzó vitorlás vállalkozások a század végére tulajdonképpen csaknem maradék nélkül eltűntek.

Már 1836-ban megjelentek az Adria vizein az Osztrák Lloyd gőzhajói is, bár ekkor még a vitorlásokat üzemeltető vállalatok fénykorukat élték, sőt ezek java része még a Monarchia létrejöttekor is gazdaságosan működött.

A trieszti kikötő (itt még számos vitorlás hajóval)

Az élesebb változások ebben a térségben csak a nyolcvanas, kilencvenes években zajlottak le, mikor az állami támogatások (az OMM létrejötte utáni évtizedekben)  révén megalakultak a nagyobb gőzhajózási társaságok. Az ezirányú változások tehát hasonlóak voltak az európaihoz, ám lényeges különbségek is tapasztalhatóak.

A változás iránya természetesen azonos volt, de tempója, intenzitása kevéssé. Rögtön a leglényegesebb, amit le kell szögezni, hogy a térség nem feküdt az európai gazdasági csomópontok számára jelentős hajózási vonalak útjában. Továbbá a tengerparti területeknek, és magának a tengerhajózásnak a politikai, jogi rendezése, az állami támogatási rendszer kiépülése csupán 1867 után, az osztrák-magyar kiegyezést követően kezdett kiformálódni.

Ekkor vették kezdetét a kikötőfejlesztések, az állami támogatások, a tudatos kormányzati háttérrel irányított fejlesztések.  Majd mindezek mellett nem lehet megfeledkezni azokról az európai változásokról sem, melyek tovább segítették elő a térségnek a nemzetközi gőzhajózásba való bekapcsolódását. Elsődleges tényező itt a hetvenes években megkezdett bismarcki német vámpolitika, s csak ezt követően lényegesek a technikai és gazdaságelméleti újítások.