Az Osztrák-Magyar Monarchia Távol-Keleti érdekeltségei

II. rész

A MONARCHIÁRA KIHATÓ KÍNAI ESEMÉNYEK 1900-TÓL

           A mandzsu dinasztia a gyarmatosító hatalmak, köztük az Oszták-Magyar Monarchia gazdasági és katonai előrenyomulásával szemben tehetetlennek bizonyult. A nem túl kedvező szerződések a kínaiak nemzeti büszkeségén ejtettek csorbát, amely ahhoz vezetett, hogy növekedett Kínában az idegengyűlölet. Ráadásul a japánok 1895-ben vereséget mértek rájuk, s elszakították Tajvant, majd 1897-ben a németek foglalták el a Santung tartományi Csiaocsou kikötőt és néhány hónap múlva 99 évre „bérbe vették” azt Kínától.

           A német példán felbuzdulva 1898-ban a cári Oroszország Port Arthur és Dalnij kikötőket vette bérbe a Liatung-félsziget területén, a változatosság kedvéért 25 évre. Nyomban ezután 1898 áprilisában a franciák foglalták el Kuangcsouvan öblöt a dél-kínai Kuangtung tartomány térségében, az angolok pedig Vejhajvej kikötőt szakították el Santung tartományból.

          Időközben a kínai reformok képviselői eljutottak egy alkotmányos monarchia felállításának lehetőségéig, amely eltörölte volna az egyenlőtlen szerződéseket is, de a császári udvar bojkottálta ezt. Ezzel egy időben a vezető réteg elhatározta, hogy leszámol a külföldiekkel. Támogatta az idegenek ellen fellépő tömegmozgalmakat, amelyek közül az egyik fő szervező az Igazságot és Békét Teremtő Ököl (azaz a boxerek) Társasága elnevezésű kínai hazafiak szervezete volt.

           A császári család tehetetlensége következtében a nép önkéntesei próbálták a külföldiek kizavarását elérni, hogy Kína újra csak a kínaiaké lehessen. A külföldi hatalmak erős nyomással követelték a dinasztiától a mozgalom felszámolását, de Ce-hszi anyacsászárné, a századforduló tényleges kínai uralkodója, nem nézte rossz szemmel, sőt hallgatólagosan támogatta is a felkelőket. A haragvó tömeg bevonult Pekingbe, ahol az idegen európaiak és japánok kereskedelmi központokat létrehozva megvetették lábukat. Megkezdődött minden nem kínai üzlet felgyújtása, keresztény kínaiak legyilkolása, a követségi negyed blokádja – azaz az idegen kultúra, civilizáció írmagjának kiirtása.

            A császárné azonban nem tudta kezében tartani az eseményeket, a palota is veszélybe került, így a császári csapatokat felszólított a boxerek elleni támadásra. Azonban ez már későnek bizonyult: 1900. június 17-én a Tiencsin melletti Takuban partra szállt 8 ország egyesített fegyveres erői, hogy a területen lévő érdekeltségeiket megvédjék. A nyolc ország a következő volt: Nagy-Britannia, Egyesült Államok, Németország, Olaszország, Franciaország, Oroszország, Ausztria-Magyarország, és a később csatlakozott Japán.

Ausztria-Magyarország, de különösen Magyarország kínai pozíciói a boxer-felkelés kirobbanásának előestéjén nemzetközi szempontból alig játszottak valami szerepet. A többi érdekelt hatalom Kínában ugyan számon tartotta a Monarchiát, mégpedig elsősorban annak nem ázsiai, kínai, hanem inkább európai súlya miatt. A Monarchia külpolitikája sem erőltette túlságosan a kínai expanziót, nem tulajdonított különösebb fontosságot a kínai és kelet-ázsiai pozíciók megszerzésének.

Azonban a boxerlázadás kitörésekor a császári és királyi flotta hajói közül a Zenta cirkáló a közelben tartózkodott, s így a Hadügyminisztérium Tengerészeti Szekciója ezt a hajót a kínai Peiho partjaihoz küldte.

A Zenta:

-         Polában építették a császári és királyi Tengerészeti Szertár hajóépítő-műhelyében

-         Minden szempontból megfelelt az adott kor legkorszerűbb követelményeinek

-         1897-ben bocsátották először vízre, s 1899-ben helyezték szolgálatba

-         Parancsnoka: Thomann von Montalmar fregattkapitány

-         1899-1901 között állomásozott Kelet-Ázsiában

-         1902-1903-ig Dél-Afrika és Dél-Amerika környékén járt

-         1904-1914-ig a cirkálóflottába volt beosztva

-         Adatai:

§         Sebesség: a 8584 maximális lóerő mellett 21,87 mérföld

§   Teljes hosszúság: 96,88 m

§         Szélesség: 11,732 m

§         Fegyverzet: gyorstüzelő ágyúk, gyorstüzelők, géppuskák, 2 db torpedó

§         Vitorlázatot is terveztek rá

§         Széntüzelésű kazánja van

A boxerek Taku erődjéből lőni kezdték a Peiho öbölben horgonyzó egyesített erők hajóit, amelyek viszonozták a tüzet, majd ostrom alá vették Takut. Ezután az intervenciós csapatok partra szálltak.  Az egyesített haderő megindult az ostromzár alá vett európai és japán diplomáciai testületek felszabadítására, s elfoglalta Tiencsint. Ezután a 40 ezer főre duzzadt sereg elindult Peking felé. A boxereket támogató kínai kormány felszólította az európai követeket Peking elhagyására, ám a határidő lejárta előtt meggyilkolták Kettler báró német követet. Így Vilmos császár a következő utasítást adta: „azonnal nagy közös hadműveletekre kell készülnünk.(…) Saját csapatainknak kell megbosszulniuk a német követ meggyilkolását. Pekinget el kell törölni a föld színéről!” 

           A Zenta parancsnoka is Pekingbe indította partraszálló különítményét, amely 30 tengerészgyalogosból, egy tisztből és két kadettből állt. További 70 embert is elindított, de azok csak Tiencsinig jutottak. A Zenta cirkáló hét tábori ágyúval és azok kezelőszemélyzetével vett részt az intervenciós csapatok megtorló akciójában. A Zenta cirkáló támogatására Kínába indították a Kaiserin und Königin Maria Theresia páncélos cirkálót és a Kaiserin Elisabeth és Aspern cirkálókat is. Az így magalakított császári és királyi hajóraj parancsnoka gróf Rudolf Montecuccoli ellentengernagy lett.

A Kaiserin Elisabeth:

-         A császári és királyi Tengerészeti Szertárnál építették Polában 1888-1890-ig.

-         1892-ben állították szolgálatba

-         Torpedóhajók leküzdésére, kereskedelmi hajók ellenőrzésére és kísérésére, misszióutakra tervezték

-         Nagy sebességű, de kicsi páncélvédettségű (csak a kazánházon és a lőszerkamrákon volt)

-         1906-ban korszerűsítették, amely során páncélvértezetet és új fegyvereket kapott

-         Sterneck szardíniásdobozának csúfolták – Max von Sterneck báró, altengernagy volt 1883-tól a haditengerészet élén

-         Adatai:

§         Sebesség: 5947 lőerő mellett 17 mérföld

§         Teljes hosszúság: 103,678 m

§         Szélesség: 14,748 m

§         Fegyverzet: ágyúk, gyorstüzelők, torpedóvetők, partraszálló lövegek

A Kaiserin und Königin Maria Theresia:

-         Páncélos cirkáló

-         A Stabilimento Tecnico Triestino hajógyárban épült 1891-1895-ig

-         Nyári gyakorló hajóraj vezérhajója volt

-         1897-ben Levantén hajózott

-         1898-ban Nyugat-Indiába küldték missziósútra, 1900-ban a Zenta segítségére indult Kínába, ahol a boxerlázadás leverésében működtek közre.

-         1901-ben tengerészkülönítményt tett partra, akik Pekingben részt vettek a Peisang- erőd ostromában

-         1902-ben felhajózott a Jangcén, ahol méréseket végzett, majd elindult haza

-         1903-ban korszerűsítették, s 1906-1911-ig tartalék hajórajban szolgált

-         1914-1918-ig Polában német tengeralattjárók tisztikara és legénysége lakott rajta.

Az Aspern (lsd Zenta adatai):

-         1900-1902 között járt Kelet-Ázsiában, a boxerlázadás leverésében segédkezett

-         1903-1904 Kelet-Ázsia,

-         1907 Észak-Amerika partjainál járt

          Az osztrák-magyar hadihajókról összesen 500 fő vett részt a partraszálló különítmények tagjaiként, s a Peking körüli harcokban esett el a Zenta parancsnoka, Von Thomann fregattkapitány is.

Annak ellenére, hogy a terület kormányzói nem hajtották végre a pekingi utasításokat, tehát semmiféle intézkedést nem foganasítottak a külföldiekkel szemben, az idegenek 1901. szeptember 7-én Pekingben Kínára kényszerítették a boxerjegyzőkönyvet, melyben hatalmas összegű jóvátétel kifizetését követelték. Az intervencióban résztvevő nyolc ország és a császári udvar képviselői aláírták a jegyzőkönyvet, így Kína félgyarmati helyzete végérvényesen megpecsételődött.

A boxerfelkelés után a hatalmak igyekeztek minél több kiváltságot megszerezni Kínában. Tiencsinre, mint az események egyik fő színhelyére, kereskedelmi, gazdasági kapujára immáron nyolc hatalom tartott igényt. Az országot nem tudták felosztani egymás között, csupán egy-egy kisebb darabot tudtak kiharapni a területből, mivel Tiencsin kedvező fekvése miatt minden hatalomnak sokat jelentett: egész észak-Kína tengeri kereskedelmi forgalmának lebonyolítására alkalmas nagyváros volt. 1900-as években a nyolc hatalom nemcsak követségeit állította fel, de ezek mellett katonai táborokat, állandó védőrséget hoztak létre.

Mint láthattuk, osztrák-magyar részről már korábbi időkben is merültek fel kereskedelmi szempontból fontos területszerzési igények, amely a jegyzőkönyv létrehozásával, s kínai részről történő kárpótlás jóvoltából megvalósulni látszottak. Azonban az osztrák részen és a magyar oldalon is más-más módon vélekedtek erről az előálló helyzetről. Goluchowski közös külügyminiszter a területszerzés kapcsán fontosnak tartotta, hogy olyan helyen alapítsanak settlementet, ahol már van nagyszabású osztrák vagy magyar kereskedő. Azonban a kiszemelt tiencsini vagy sanghaji területeken egyáltalán nem voltak korábbi érdekeltségeink, így a Monarchia területszerzési politikájában Olaszországot követte. A vezetőség felmérte a többi hatalmon viszonyulását a területszerzési igényekhez, akik többnyire azon a véleményen voltak, hogy egy olyan piciny föld, amelyet képes szerezni magának Ausztria-Magyarország, még nem jelenthet gyarmatosító politikát, így nem volt ellene kifogásuk.

A kiszemelt terület a Pejho folyó bal partján feküdt, s mindössze 160 katasztrális holdat (mintegy 102 négyzetkilométer) tett ki, s 500 méteres folyópart tartozott hozzá.  A hivatalos szerződéssel 1902. június 20-án Gassemayer sorhajóhadnagy, Vojcsik százados és Silvesteri alkonzul vette birtokba hivatalosan Tiencsin eme kis részét. Itt akarták felállítani a már működő pekingi osztrák-magyar konzulátus mellett a konzulátushoz tartozó hivatalnokok és a személyzet lakhelyéül szolgáló épületeket, katonai bázisokat is. Azonban magyar részről sokan voltak ellenzői ennek a politikának. Nem a területszerzést kifogásolták, hanem nem felelt meg nekik, hogy közös birtokról lévén szó a pénzügyi befektetésnek is közösnek kell lennie, ami megterheli a magyar államháztartást, ráadásul Magyarországra nézve nincs semmi értelme. Felmerült magyar részről az is, hogy az osztrákoktól külön kéne nemzetközi bérletszerződést kötni, hiszen csak így lehet gazdasági haszna Magyarországnak is. Ez ügyben azonban nem történt semmiféle megállapodás.

Osztrák részről viszonylag hamar, 1906-ban megszületett a döntés, hogy mit kezdjenek a területtel. Mivel megfelelő tőkével rendelkeztek, angol amerikai vállalatokkal (Company for Electric-tramways and Lightning) megkezdték a vasút megépítését és a villanyosítást. Észrevehető ebben is, hogy az USA nyitott kapuk politikájának elve nem igen tud érvényesülni az olyan kis hatalmak számára, mint amilyen az Osztrák-Magyar Monarchia volt az USA-hoz, Angliához, Német- vagy Franciaországhoz képest. Azonban magyar részről nem igen tudtak dönteni arról, hogy mit  kéne felállítani Tiencsinben. Nem voltak benne biztosak, hogy ez a settlement egyáltalán biztosíthat-e gazdasági pozíciókat a kínai piacon, hiszen egyrészt ez a terület a város peremén feküdt, s néhány kínai háztól eltekintve nem volt ott semmi, másrészt ez folyami kereskedelmi útvonalnak sem volt éppen megfelelő, mert szabályozatlan volt. Amennyiben az elképzelések alapján telkek kiépítésére, áruraktárak felépítésére, folyópart-szabályozásra kerülne a sor, rengeteg befektetésre, tőkére lenne szükség. Azonban még nem álltak azon a kereskedelmi fokon Kínával, hogy ezekre szükség legyen, tehát mindenképpen veszteséges befektetésnek látszottak. 1902-ben végül is felállították a konzulátust, amely bírói hatáskörrel és saját rendőrséggel is bírt, ám nem igen voltak osztrák vagy magyar lakosok errefelé. Az igazgatását négy kínai és négy osztrák tag intézte, s lemásolták a nagyhatalmak sémáit.

         Kína számára a boxerlázadás leverésének hatása kettős volt: még-szélesebb tömegeket győzött meg a forradalom szükségességéről, másrészt újabb reformokra késztette az udvart. Az 1904-1905-ös orosz-japán háború, amely a Kína területén fekvő Mandzsúria és Korea felségterületért folyt, megmutatta Kínának, hogy tejesen kiszolgáltatott, s a hatalmak játékszerévé vált. Az udvar a nyomás hatására 1906-ban ígéretet tett nemzetgyűlés összehívására, de nem teljesítette. Számtalan kudarcba fulladt felkelés után 1911. októberében kirobbant az a felkelés, amely előidézte a császárság bukását és a köztársaság kikiáltását.

A tiencsini terület védelmének érdekében hajóink állomáshajó-szolgálati szerepet töltöttek be a fenségterületen. A Kaiser Franz Joseph cirkáló Bublay Ferdinánd fregattkapitány parancsnokság alatt 1905-ben elindult kínai és japán vizekre, hogy átvegye a kelet-ázsiai császári és királyi állomáshajó teendőit: a kínai Csili tartományban állomásozó őrkülönítmény legénységét cserélték le. A hajó parancsnoka az őrkülönítmény megtekintésére Pekingbe és Tiencsinbe ment. Az európaiak ellen irányult sanghaji zavargások kitörése miatt a pekingi császári és királyi követség és a sanghaji főkonzulátus felszólítására Sanghaj kikötőjébe matrózkülönítményt szállított partra. A cirkáló 1906 februárjáig maradt Sanghajban, majd fedélzetén az új nagykövettel Csingtau felé indult. Elindult, hogy felhajózzon a Jangce folyón. Ezután Nagaszakiba ment, ahol elvégezték rajta az alapvető karbantartási munkálatokat.

       1907- elején Hongkong, Sanghaj és Csingvangtaó között hajózott, amikor is átvette a parancsnokságot Pacher Vilmos fregattkapitány. Japán felé vették az irányt, mígnem 1908-ban hazaindultak.

       1913-ban vette át állomáshajó-szolgálati szerepét tőle a Kaiserin Elisabeth, immáron Makoviz Richárd fregattkapitány parancsnokságával. 1914-ben a Sárga-tengeren kapott parancsot, hogy menjen Csingtauba, ahol is utolérte a hír, miszerint Ausztria-Magyarország hadiállapotba került Oroszországgal. A csingtaui német kormányzó alá rendelték a rajt, így felváltva a német Jaguar nevű cirkálóval őrszolgálatot tartott az öbölben. Ekkor Japán ultimátumot adott Németországnak: ürítse ki Csingtaut, s vonja vissza Távol-Keletről a tengeri haderejét. Az osztrák-magyar cirkáló parancsnoksága kényes helyzetbe került, mert ha a németek nem ürítik ki a területet, akkor japán támadás várható, de a német szövetséges Monarchia Japánnal nem állt hadban.

         Makoviz felsőbb utasításra leszerelte a cirkálót, s Tiencsinbe, a Monarchia konzulátusára indította legénységét, de a közben bekövetkező japán támadás miatt visszarendelte legénységét, s részt vett a védelemben. A cirkáló 294 embere vett részt a harcban, mígnem novemberben 57 méter mélységbe süllyesztették (önsüllyesztés volt). A hadihajó életben maradt legénysége japán fogolytáborba került, s 1920-ban jutottak vissza Európába.