A kínai boxer-felkelés, és az Osztrák-Magyar Monarchia

készítette: Csaholczi László

     Mielőtt áttekintenénk az Osztrák-Magyar Monarchia részvételét a 1900-as boxer-felkelés leverésében érdemes röviden vázolni az ellenállás kialakulásának előzményeit és okait. Az idegen agresszióval szemben három felkelés alakult ki. Az első csoportot az újkonzervatív idegenutánzók alkották. A vaskalaposok, Ce-hszi anyacsászárnővel az élen véka alá rejtették idegengyűlöletüket a mandzsu hatalom érdekében.

     Velük párhuzamosan bontakozott ki a félig feudális földesúri, félig kapitalista-értelmiségi polgári ellenállás, melynek tagjai a század végén tettek bizonyos gesztusokat az idegenek irányában. A „mozgalom” hibája volt, hogy bár jelentős politikai lépést tettek, amikor feliratot készítettek az ország megszilárdítása érdekében, a sikerhez hiányzott a népi, társadalmi bázis. A fentiek eredménye lett a népi tömegek felkelése, amely az ópiumháború után erősödött. Végül a 70-es években a tengerparti lakosság ellenállása a betolakodó hollandok, portugálok, és keresztény hittérítők ellen antiimperialista boxer-mozgalommá vált. Ez volt az egyik oka annak, hogy Kína nem vált igazi gyarmattá. Elemi erővel szálltak szembe a behatolással, az idegen erőkkel és a hazai feudális erőkkel. A mandzsuellenes, antiimperialista, és a hittérítők elleni mozgalom tehát az ópiumháború után meggyorsult, a Tajping felkelés pedig elbukott, melyet a boxer-lázadás követett, majd 1911-ben kitört egy polgári forradalom, 1919-ben ezt a „május 4.” Mozgalom követte. Az idegen agresszorok a 19. század végén mohó és brutális módszerekkel vetették magukat Kínára Tiencsentől Szecsuánig, kiváltva a boxer –felkelést, melyet a mandzsu udvar ravasz, kétkulacsos politikájával igyekezett háttérbe szorítani.

     A felkelések között bizonyos egymáshoz sodródás jött létre, mindegyiket boxernek tekintették. A boxer-felkelések a nyugati világ számára meglepetéssel hatottak. A felkészületlenség egyik oka abban keresendő, hogy a területen tevékenykedő idegen ügynökök nem annyira politikai jelenségnek, mint inkább az elmaradottság jelének tekintették a kínai nép egyértelmű antipátiáját. Az ügynökök bár tudtak Jihotuan tevékenységről, nem ismerték fel időben, hogy a hittérítők magatartása már nem csak a hivatalnokokat, hanem az egyszerű emberek, parasztok tömegeit is felbőszítette. A Monarchia ügynökeit is ez a hozzáállás jellemezte. Rosthorn április 25-i, el nem küldött jelentésében történt az első utalás a lázadásokra, melyben a mandzsu uralkodóköröket hibáztatta a történtekért. Nem sokkal később, május 28-án így ír:

„Újabb erőszakos cselekedetek miatt minden hatalom különítménye partra száll. Felhatalmazást és közvetlen utasítást a „Zenta” hadihajóra kérek.”

     Ezzel megkezdődött a Monarchia akcióba lépése. A hajó azonnal útnak indult, s június 2-án befutott Takuba Thomann fregattkapitány vezetésével. A különítményt teljes tábori felszereléssel, fejenként 500 tölténnyel, 6 napi élelemmel, ruhával látták el. Még ezen a napon, tárgyalások és megbeszélések lebonyolítása, valamint a konzulátus védelme érdekében Thomannak Pekingbe kellett utaznia a többi hatalom képviselőivel együtt. Megindult az tengernagyok konferenciája, amelynek első ülésére június 5-én került sor. Ekkor megállapodtak abban, hogy a hatalmak közös akciója nem a kínai kormány, hanem a boxer-felkelők ellen irányul, és hogy a katonaság a pekingi követek utasítása szerint jár el.. Időközben Tiencsienben a Seymour-expedíció előkészületei folytak, melynek célja út vágása volt követségek felmentésére, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ugyanis a boxerek teljesen használhatatlanná tették a vasútvonalat.

     Kezdetekben a Monarchia külpolitikájának nem volt semmi konkrét elképzelése a kínai akcióval kapcsolatban. Bizonyítják ezt Bécs állandó szűkszavú válaszai a Rosthorn által feltett kérdésekre. A külügy és hadügy nem egyeztette össze direkcióját, mely nagyban megnehezítette a munkát. Amikor a Seymour-expedíció erősen szorongatott helyzetbe került, a tengernagyi konferencia ellentámadást készített elő. A két legfontosabb stratégiai pont a takui erőrendszer és a tangkui pályaudvar volt. Két nappal később került sor a takui erődök elfoglalására. Pekingben június 10-étől a boxerek egyre nagyobb befolyásra tettek szert. Bár fegyveres összeütközésre ekkor még nem, razziákra már nagy számban sor került, melyekben a Monarchia is részt vett. Az első nagyobb „csatára” június 13-án került sor, és ugyanezen a napon vette át Thomann a nemzetközi különítmény parancsnokságát, az angolok ellenkezése ellenére. A következő napokban erősödött a helyzet, a boxerek a Monarchia követsége ellen irányzott rohama következtében június 21-én porig égett az épületünk. Súlyosította helyzetünket, hogy egy robbanásban Thomann is megsérült, sérüléseibe belehalt, így a parancsnokságot Winterhalder látta el ettől kezdve.

    A Zenta a továbbiakban kisebbe szolgálatokat teljesíthetett az egyre erősödő boxerek ellen folytaott harcban. Egy jelentősebb akcióban tudott csupán részt venni, így szükségesnek látszott egy újabb hadsereg összetoborzása. Ez meg is történt, és elindult Takuba a „Mária Theresia” legénysége. A közös külügyminiszter így beszélt a Monarchia feldatáról: „A Monarchia esetében, amelynek Kínában nincsenek közvetlen érdekei, itt csak arról lehet szó, hogy a hatalmak közötti egyetértést megfelelő együttműködéssel elősegítse, annak érdekében, hogy a Kínával szemben támasztott igények esetén megfelelő nyomatékkal tudjon fellépni.” A kinyilatkoztatás ellenére olyan hírek is szárnyra kaptak az újságokban, hogy a Monarchia bizonyos közvetítő szeret játszott a hatalmak között, ez azonban később valótlannak bizonyult. A boxer-lázadás elleni akció 1900 augusztusának első napjaiban fordulóponthoz érkezett. Sikerült tető alá hozni az imperializmus boxer-ellenes ideiglenes szövetségét, mely által a nyolc hatalom megegyezett a Peking elleni hadjáratban. A monarchia csapata, bár csekély létszámmal a többi hatalomhoz képest, de Indrak sorhajóhadnagy vezetésével augusztus 4-én elindult. 7-én befutott a Mária Theresia, így a Monarchia valamivel erősebb pozícióba került. Egymás után három különítményt indított Peking felé: Leschanowski legénysége augusztus 18-án, Maria Theresia különítménye aug. 13-án, a Zentáról rekrutálódott csapat pedig aug. 22-én vonult be a városba.

     A megérkező hadak a hálaadó misék és a katonai parádé lebonyolítása után az elszállásolással, és a felkészüléssel voltak elfoglalva…majd megkezdődött a harc. A kínai hadműveletekbe a Monarchia csapatai szeptember második felétől kezdtek bekapcsolódni. A patacsui büntetőhadjáratban 100 osztrák-magyar tengerész vett részt, japán, angol, amerikai, olasz, és német csapatok mellett. Szeptember 19-én pedig a Pejtang erőd ostromába kapcsolódtunk be. A másik nagyobb hadművelet Sanhajkuan és Csinghuang-tao ellen irányult, amelyben szintén nagy szerepet játszottunk, és november 6-án sor került az első önálló büntetőhadjáratunkra Seitz sorhajóhadnagy vezetésével. Ehhez az akcióhoz csupán a németek adtak 20 lovast. A következő, és egyben legnagyobb hadjárat, amelyben a Monarchia is részt vett, a Kalgan-i expedíció volt Ez közös német-olasz-osztrák-magyar vállalkozás volt. A fentiekben vázolt akciókon kívül az Osztrák-Magyar Monarchia nem játszott szerepet a kínai boxer-lázadások leverésében.

     Erre utal Waldesee 1900. december 23-i, Vilmos császárhoz intézett távirata is: „ A további vállalkozásokban az olaszok és az osztrákok természetesen nem vehetnek részt.” A későbbiekben csupán három expedícióban tevékenykedtünk, jelentéktelen fővel. A tengerparton a késő ősz és a tél katonai szempontból eseménytelenül telt A hatalmak flottái téli kikötőkbe vonultak, s csak kis hányaduk maradt az észak-kínai partokon. November 19-én a Monarchia hajóraja elhagyta Takut. Mivel a béketárgyalások Pekingben kedvezően haladtak, júniusban a hatalmak elhatározták a főparancsnokság feloszlatását és Waldersee visszahívását. A Monarchia a boxer-lázadásokkal kapcsolatos politikáját, mint már említettem kezdetben a bizonytalanság jellemezte. Később világossá vált, hogy ez a német politika függvénye volt, és Bécsnek ez a német politikához tapadó egyetértése általában minden vonatkozásban megmutatkozott.

     Az osztrák politika másik jellemzője az oroszokkal való békés egymás mellett élés volt, amely a status quo fenntartása érdekében történt.” Az Oroszországgal való megegyezésnek oka az, hogy Oroszország most Kínában a messze keleten van elfoglalva”. A Monarchia expedíciójának költségeiről az a kimutatás látszik a legmegbízhatóbbnak, melyet a Közös Külügyminisztérium küldött Pekingbe. Eszerint több mint 13 millió aranykoronába került az akció, melyben a legtöbb pénzt a tengerészeti szekció emésztette fel.

     A 13 millióhoz azonban hozzá kell még számítani a tiencsini settlement és a pekingi követségi területvásárlás 3500000 koronás összegét. Ezen kívül természetesen voltak még egyéb költségek is. Olyan feneketlen zsáknak bizonyult a kiadások sorozata, melyet mindig pénzzel kell kitömni, de a befektetésből semmi haszon nem származik. Ezek kifizetésében problémák mutatkoztak, de az osztrák uralkodó körök azzal vigasztalták magukat, hogy a kínai császár rendezni fogja a számlát, de csalódniuk kellett.

Felhasznált irodalom: Józsa Sándor: Kína és az Osztrák-Magyar Monarchia, Akadémiai Kiadó, Budapest 1966