1939-re a két világháború között tett számos sikertelen próbálkozás után hat Budapesten bejegyzett tengerhajózási társaság működött. A DTRT hajói a Szeged kivételével a németek oldalán vettek részt a háborúban. A keleti fronton utánpótlási feladatokat láttak el. A fenti hat hajó a szövetségesek oldalán utánpótlási feladatokat láttak el. Ez a háborús részvételünket is kicsit árnyaltabbá teszi, hiszen az ún. "kinti, vagy szabadhajók" a magyar kormány tudtával járták a vizeket. Természetesen a kormány nem gátolhatta meg, hogy a kiváló kereseti lehetőségeket nyújtó háborús helyzetben az amúgy zömmel külföldi tőkével létrejött társaságok ne hajózzanak.

A háború borzalmaival elsőként tengerészek szembesültek. A kikötőkben mindenkiben kémet szimatoltak. "A háború elvette az emberek amúgy is zűkre szabott eszét. Mindenkiben kémet szimatoltk..."-írja Germanus Gyula kelet-kutató tudós, professzor. Ő ugyanis még 1939. szeptemberében felcsapott magyar tengerésznek, hogy eljuthasson a közel-keletre, de már ekkor - a háború első napjaiban - őrült félelem és gyanúsítgatás vette kezdetét. A tudóst sem engedték kiszállni Bejrútban, noha kitűnő hazai és külföldi - többek közt francia - ajánlásokkal rendelkezett. Az Edvi Illés Gyula parancsnoksága alatt álló régi Duna fedélzetét végül Egyiptomban hagyta el.

A magyar hajók Pireusz kikötőjében, majd a Fekete-tengeren operáltak a németek oldalán. Szerződéses keretek között áruszállítást végeztek. A rakományok között gyakran volt "veszélyes küldemény" is, bombák, fegyverek, benzin.

A háborúban részt vett magyar tengerészek sorsa 1945 után a legváltozatosabban alakult. Volt, aki csak 1946-ban tért haza egy ázsiai brit fogolytáborból, volt aki Amerikában telepedett le és futott be komoly karriert, volt aki szállodatulajdonos lett, volt akit meghurcoltak idehaza, és voltak, akik tapasztalataikkal, tudaásukkal segítették újjáépíteni a háború utáni  új magyar hajózást.

A németek számára kis  hajótér állt rendelkezésre a keleti fronton, így a magyar hajók igen értékesek voltak. A román flotta is segítette az utánpótlásokat. Nem egyszer az első világháború utáni békék által Romániak jutattott volt osztrák-magyar hadihajók kísértek DTRT hajókat. Ezen hajók mellett bolgárok is segítettek a német háborús utánpótlásban. A hajók leginkább konvojokban haladtak, hiszen a szovjet flotta és különösen a szovjet repülőgépek többször igyekeztek megtámadni a szállítmányokat. A magyar hajókat légvédelemmel is ellátták, amit használniuk is kellett. Szovjet repülők, aknák, tengeralattjárók többször is megsebesítettek magyar hajókat.

Magyar parancsnokok, tengerészek a szövetséges hatalmak oldalán is harcoltak. Elsősorban a hadi szállításokban vettek részt angolszász, francia irányítás alatt. Potzner Frigyes, Sági Ödön, Teleki parancsnok útjai, szállítási ügyletei még további kutatásra várnak.

Mi következett a háború után?

A háborúban részt vett magyar tengerészek sorsa 1945 után a legkülönbözőbb módon alakult. Volt aki csak 1946-ban tért haza egy ázsiai brit fogolytáborból, volt aki Amerikában csinált karriert, volt aki szállodatulajdonos lett, volt akit idehaza meghurcoltak és voltak akik tapasztalataikkal, tudásukkal segítették az újjáépülő magyar hajózást.

A háború után megindult az újjépítés. Rekordgyorsasággal készültek el a József Attila és az Ady Endre nevű úszodaruk a Duna-hidak kiemelésére. Mindemellett a szovjet jóvátétel óriási terheket rótt az országra, s ebből a Ganz hajógyár is köztudomásúan kivette részét.

1947. július 10: leégett a Ganz hajóműhelye. Akkor szabotázsról beszéltek, és egy hónapon belül itt kezdték meg a hároméves tervet. A műhely őrült tempóban épült fel. A Szovjetúnióból bőven érkezett megrendelés, igaz kezdetben még a jóvátételt kellett kinyögnie ennek a vállalatnak is.