A kiegyezés létrejötte és az azt követő jogi, politikai viták után a szükséges rendezések után a Monarchia tengerpartján négy tartomány alakult ki, mégpedig a Küstenland (Partvidék), Fiume, Horvát-szlavonországok és Dalmácia.

           Kétségtelenül a legnagyobb forgalmat a küstenlandi Trieszt, valamint Fiume bonyolította le, bár a Monarchia e két nagy kereskedelmi kikötőjének forgalma között is jelentős különbségek voltak. Az osztrák kikötő forgalma, mint arra már többször is utaltunk, lényegesen nagyobb volt Fiume tengeri áruforgalmánál. Ugyanakkor nem elhanyagolható az a tény sem, hogy utóbbinak a fejlődése a kiegyezést követően látványos, és a statisztikai adatok tükrében gyorsabb ütemű is volt, mint Trieszt forgalmának emelkedése.

           A Monarchia kormányai által támogatott legnagyobb vállalatok ebben a két kikötőben működtek, így világos, hogy a két kikötőváros forgalma számunkra a leglényegesebb. A környékükön elterülő kisebb kikötők, mint Capoidistra, Volosca, Cirkvenica a kisparti hajózásban tűntek fel.

           Azonban nagy múltú hajózással nem csak a Küstenland tartomány és Fiume rendelkezett, hanem a horvát-szlavón tartomány és Dalmácia is. Előbbi különösen a halászatban tűnt ki, utóbbi területén pedig számos ismert, régi kikötő feküdt. Így például a jelentős olasz hatást magukban hordozó Spalato, Raguza, Zára és Sebenico városok, melyekben fontos vitorlásflották állomásoztak. Zára volt Dalmácia legfontosabb városa, ahol a tartomány igazgatási hivatalai is működtek. A legdélebbi Cattaro nevű kicsiny városka Pola mellett a Monarchia másik fontos haditengerészeti központjává nőtte ki magát.